A TipóZóna az a jól körülhatárolt terület (övezet), melyben az egy négyzetméterre jutó tipográfiai munkák száma jelentős, úgy mennyiségileg, mint minőségileg. Területi lokációját tekintve Magyarország egy kb. 50 000 lélekszámú településén helyezkedik el. A település neve Eger. Évenkénti felbukkanásának időtartama 45 nap. Időpontja az adott év március hónapja.
Nagyon örülnék, ha az előbbi szöveg „kőbe vésve” vagy szótári meghatározásként működhetne. A kőbe vésés már most megoldható, csupán jó kőfaragó és pénz kérdése, a szótári meghatározásért még dolgozni kell. De ahogy eleink mondták: elindultunk az úton, immáron ez a második TipóZóna-kiállítás, ez pedig a kiállítás anyagaiból összeállított kiadvány. A TipóZóna fő ambíciója, hogy évről évre teret adjon tipográfiai munkáknak, évről évre jelezve, hol tart a magyar tipográfia, milyen új gondolatok jelentek meg a témában.
A „miért fontos?”-kérdésre nem túl bonyolult a válasz. Egyrészt, mint minden értékes kulturális akció esetében, itt is adekvát az a felelet, hogy „csak, és hogy ezt meg ne kérdezd még egyszer!”. Másrészt van egy leheletnyivel precízebb indok is. Ma a grafika a csomagolások vagy az offline és online felületek vizuális szervezőelveként működik; épített vizuális környezetünknek is szerves, mára már szinte nélkülözhetetlen része. A közlekedési tábláktól a liftfeliratokon át a vizespalack címkéjéig, az autók hűtőrácsán lévő márkajeltől a napilapokon át az irodalmi művekig mindenhol jelen van, sőt, ez adja a formát az adott tartalomhoz. Ez azért komoly! Meg felelősségteljes is: mit és milyen minőségben zúdítunk a környezetünkre (mert az ember úgy általában erős a zúdításban). Mint minden műfajban, ebben is folynak kísérletek, kutatások, amelyek az új lehetőségeket, megoldásokat keresik, és amelyek, mint a klasszikus avantgárdban, élcsapatként működnek. Azt lehet mondani, ma a grafikának talán a tipográfia a legdinamikusabb, legtöbb progresszív gondolattal jelentkező része.
Valóban, néha kutatásként lehet aposztrofálni a helyzetet. Egy olyan kutatásként, amely visszanyúlik a grafika legredukáltabb elemeihez: a vonalhoz, a ponthoz vagy egy betűkapcsolathoz. Elképesztő, mennyi új és izgalmas „definíció” születik! Ez a kutatás világméretű és „egyidejűleg történik”, olyan szinte, mintha egy probléma megoldásán egyszerre több ezren dolgoznának, és az internet segítségével rögtön látnák a tegnapi kutatási eredményeket. Ez egy folyamatos párbeszéden alapuló kutatás. Az eredmények pedig lassan (néha nem is olyan lassan) átszivárognak a különböző alkalmazott grafikai felületekre és így vizuálisan befolyásolják a látványt, ami nap mint nap körülvesz bennünket.
Ez a kiállítás ennek az experimentális gondolkodásnak a szellemében szerveződik.
A leírtakból talán láthatóvá válik, mennyire fontos a jelenidejűség, az egyidejűség, a szinkronitás, amikor el- és befogadjuk azt az időszakot, amiben élünk. Tehát legyünk egyidejűek, kerüljünk különböző hatások alá, próbáljunk mi is hatást gyakorolni, már csak azért is, mert ez izgalmasnak és szórakoztatónak tűnik! Az aszinkronitás pedig (az „a” fosztóképző jelentését alapul véve) lényegében mindennek a hajszálpontos hiánya.
A szinkronitás / aszinkronitás tematika kiválasztását elsősorban ezek a gondolatok indukálták – de ha valaki teljesen más értelmezést választott, az is teljesen rendben van, sőt! Az is szempont volt, hogy a téma tipográfiai eszközökkel jól feldolgozható legyen, és többféle vizuális olvasatra, illetve megközelítésre adjon lehetőséget.
Az idei évben több magyar egyetem művészeti tanszékét kértük fel, hogy működjenek közre az említett tematika alapján történő művek létrehozásában. Ezúton is köszönjük részvételüket a kiállításon és a kiadványban!