English

Partiumi Keresztény Egyetem

Művészeti Tanszék Grafika szak

2002-ben a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészet – Grafika szakának megalakulásával a magyar nyelvű vizuális felsőoktatás kiteljesedését láthattuk Nagyváradon, Romániában. Persze, nem magától. Szakunk sokat köszönhet alapítójának, Ujvárossy Lászlónak és jelenlegi tanszékvezetőjének, Balázs Zoltánnak, valamint egykori és jelenlegi oktatóinak egyaránt.

Hiszen egy földrajzi határon fekvő városban, egy kisebbségi közösség egyetemén, a periférián levő BA szakunk, az elmúlt 22 év alatt a magyar nyelvű tervezőművész-hallgatók központjává vált Romániában. Mitöbb, 2010-ben egy újabb mérföldkőhöz értünk az akkor frissen indított Vizuális kommunikáció MA képzésünkkel, napjainkra pedig egy angol nyelvű mesterképzés beindítását tervezzük, az Art Mediationt.

Szakjaink oktatási palettáján már megalakulásuktól fogva jelen volt az alkalmazott tipográfia, írásművészet és könyvművészet, alternatív tipográfia, valamint az animáció is. Ugyanakkor hosszútávú identitásunkat az határozta meg, ahogyan az alkalmazott művészeti oktatás összefonódott az interdiszciplináris és az intermediális gondolkodással. Emellett a digitális munkafolyamatokkal párhuzamosan a manuális technikák oktatása mind szakjaink, mind hallgatóink javára is vált. 

Az évek során a Grafika BA és a Vizuális kommunikáció MA szakunk kreatív közösségeiben olyan tehetségek kaptak szárnyra, akik azóta is számtalan tervezőgrafikai, animációs és művészeti díjat nyertnek világszerte.

Úgy gondoljuk, hogy vizuális képzéseink alapja és mozgatóereje a kreativitás, amely nem csak egy menő szó, amit sok mindenre rá lehet aggatni. Számunkra ez a kísérletező művészi megközelítéssel, a tudatos tervezői magatartással és a gyakorlatorientált fejlődéssel egyenlő. Projektalapú képzéseink hozzásegítik hallgatóinkat sikeres szakmai tapasztalat megszerzéséhez, így amikor kikerülnek az egyetemről és dolgozni kezdenek ismerős környezetben találják magukat. 

Mindezek eredményei a csoportos kiállítások, pályázatnyertes munkák, az Erasmus-élmények és azok az egyetem utáni együttműködések, amelyekből már vállalkozások is születtek. 

Ugyanakkor hiszünk a csapatszellemben, az együtt gondolkodásban, az oktatók-hallgatók és a partnerintézmények közötti nyitott párbeszédben. Számunkra egy hasonló nyitott párbeszédet jelent az egri Tipozóna kiállítás is, amelyen az idei az első alkalom, hogy egyetemünk meghívottként részt vesz, ezért is köszönet.


Gagyi Judit Eszter
Egyetemi oktató

A Nemzeti Kulturális Alap Iparművészet Kollégiuma által támogatott 104106/03085 azonosító számú A TIPOZONA 5. című csoportos kiállítás megrendezése